Classica 2014.02.22. 20:56

Mai nap

Szia Kicsi!

A mai nap nagyon fárasztó volt, több szempontból is. Rájöttem, nagyon nehezen tudom palástolni, hogy nincs minden rendben. Mikor átmentem anyuékhoz a lakásba, Miki lakótársainak bemutatkoztam, és ők, akik először láttak, jegyezték meg, hogy nagyon szomorkás vagyok. Az álmosságra fogtam, hogy még nem vagyok felébredve.
Anyu is észrevette, hogy túl csendes vagyok, meg olyan befordult. Meg is kérdezte, hogy minden rendben van-e?
Persze azt mondtam, igen, csak fáradt vagyok. Közben pedig folyton rajtad jár az eszem, most mit csinálhatsz, nehogy valami baj legyen, vagy épp ahol vagyok ahhoz te mit szólnál. Mindenhol magamban hozzátettem a látnivalóknál azokat a véleményeket, amiket szerintem mondtál volna, ha ott lettél volna. Így kicsit olyan mintha Velem lennél. Lehet megbolondulok majd ebbe, de valamennyire csillapítja a fájdalmam. Sajnos annyira magam alatt vagyok, hogy estére belázasodtam. Nem tudom mitől, mert semmi bajom, egyedül csak ez a fájó érzés van a szívemnél, és tényleg szomorú vagyok.
Mivel Miki ötödmagával lakik és a fürdőjük akkora, mint a mi wc-énk, ezért anyu átjön hozzám minden este fürödni. Már elment, nem maradt sokáig, tényleg csak fürödni jött át. Látta rajtam, hogy nem vagyok túl kommunikatív.
Lehet én vagyok már ennyire rá érzékeny, de mikor beléptünk a szobámba, engem megcsapott a parfümöd illata, anyu nem mondott semmit, szerintem nem érezte, de az egész szobában érezni lehetett. Pedig a macit elraktam a szekrénybe, nehogy valaki elvigye. Most itt van mellettem, vigyáz rám.
Sokat sétáltunk, voltunk szép helyeken, de egyik sem rázott fel, szívem szerint mennék hozzád, de nem tudok, soha többet nem teszek ilyet, hogy elválok tőled több napra!

A bejegyzés trackback címe:

https://kicsio.blog.hu/api/trackback/id/tr865827403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása