Mai nappal lett elég, nem akarok tovább itt maradni, elegem van. Miki (valószínű nem is nagyon akar) nem tud eljönni velünk. Bár pár nappal ezelőtt még azt mondta, megkapja a szabadságot, mégis most a főnökség nem engedi el, mert új munkahelyre kellett mennie mától. Szóval marad a vonat, remek. Csütörtök hajnal helyett reggel leszek otthon. Utálom az egészet. Még nem tört ki belőlem, de úgy érzem holnap ki fog. Miki lakótársai is mennek szerdán haza autóval. Kérdezgettem ki mikor merre, de mindegyik késő este indul, és egyik se érinti Pestet. Mohácsra és Pécsre mennek. Tényleg ilyenkor érzem azt, hogy mennyire is számít a pénz. Ha lenne pénzem, holnapra vennék jegyet és már mennék is haza. Tényleg szeretnék már otthon lenni Veled, biztosan nem hiszed el, hogy mennyire nem jó itt. A hétvége még úgy elment, mert mentünk ide-oda, nem kellett nagyon beszélgetni. De most egyszerűen kényszer helyzet van. Anyámmal kell lennem, aki amúgy is ideges, mert Miki nem úgy csinálja a dolgait, hogy jó legyen neki is, ráadásul ezt az idegességét rajtam vezeti le, azaz próbálja. Én is feszült vagyok, mert nem tudom mi van Veled, egyfolytában rajtad jár az eszem, nézem az időt, számolok, hogy még mennyit kell kibírni, és ettől én is hamar robbanok. Le sem tudom tagadni, hogy valami nyomaszt, mindenki látja rajtam. Nehezen fogom kibírni ezt a 1.5napot itt, miért nincs nekem pénzem?!
Mondtam anyunak, hogy ezt az egészet úgy kellett volna megoldani, hogy igen eljövök Veled, de nem maradok addig amíg Ő, minek, láthatóan csak zavarok, mikor Miki hazaér a munkából. 7óra és itt vagyok a szobában, ahol aztán tényleg semmi sincs, se konyha, se tv (az van, csak német csatornákkal), se kaja, se pia, semmi. Egy ágy, egy zuhanyzó, és a gépem. A fűtés se jó, szóval kellemes 15fok van bent. 
Ma körbenéztem a városban, később anyu is csatlakozott, hát szörnyű. Csendes, nyugodt kis városka átlag életkor 60. Úgy érzem magam, mintha egy idősek otthonában lennék, amit egy városkának alakítottak ki. Még a kávézóban a felszolgáló is 50év körüli. Ha meg véletlen szembe jött velem egy fiatalabb valaki, az meg olyan borzasztóan nézett ki, hogy komolyan megijedtem. Mint valami kísérleti selejt.
Találtam egy aranyos cukrászdát, ahol találtam neked valamit, de esély nincs, hogy odamenjünk. Mikit nem lehet ilyen helyre rángatni, anyunak meg túl drága, nekem meg nincs pénzem. Egyszerűen semmit nem lehet. Mondtam, hogy egyik este nézzünk be valahova, le lettem hurrogva. A nevem kuss. Örüljek, hogy itt lehetek, pff. Nem jó ez az egész, és még veled is kiszúrtam, hogy egyedül hagytalak. Tökéletesen elfuserált vagyok. 
Azért igyekszem neked vinni valamit, bár nincs nálam semmi pénz, ha elmegyünk vásárolni, pakolok nem feltűnően. Ma például azonnal rád gondoltam, hogy biztosan örülnél ennek: 

Icurka banánka, nagyon aranyosak. Úgy is kicsi mániád van, a banánt pedig szereted. Nagyon vigyázok arra, hogy ne érjen túl.
Nagyon szeretnék már melletted lenni, és ölelni, szeretni, reggel Veled ébredni, megcsinálni a kávédat, finom reggelit készíteni neked, és összebújni Veled. Csak rá gondolok és már könnybe lábad a szemem.
A minap bementem egy templomba, tegnap a fekete erdei kisvárosban, és imádkoztam értünk, érted, hogy minden úgy sikerüljön ahogy szeretnéd, és hogy vigyázzanak fönt Rád, és kísérjenek a jó úton, és hogy adjanak esélyt arra, hogy mi ketten együtt szabadok és boldogok lehessünk. ezt se bírtam leírni pityergés nélkül. Nagyon szeretlek, mégha nem is hiszel nekem, akkor is!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.